Foglalási felület kialakítása

Honlapja legfőbb célja, hogy foglalások érkezzenek rá. Ha foglalási felületként tekint honlapjára, segít több vendéget szerezni.

 

Több értékesítési felület is van honlapján

Honlapja több online felülettel áll kapcsolatban. Többről ezek közül potenciális vendégek érkeznek. Ezért honlapja, az Ön  értékesítője, és a többi oldal segítségével tud egyre jobban teljesíteni. Az Ön honlapja akkor válik értékessé, ha ezeket a kapcsolatokat jól kezeli, azaz több landoló oldalt alakít ki, amiket többféle megközelítésel kezel. A keresőkből és más honlapokról lérkező látogatókat, különbözőképpen kialakított felületekkel kell fogadnia.

Mit kell tudnia egy értékesítési felületnek

  • Minél több embert kell elérnie, tehát a keresőkben, és a célközönség által látogatott helyeken kell megjelennie. A megjelenésnek a célja, hogy az értékesítési felületre, azaz a honlapra vigye az érdeklődőt. A honlapnak ezek után vagy azonnal meg kell győznie a szolgáltatás igénybevételéről, vagy meg kell szereznie az elérhetőségeket, hogy további kommunikációval győzze meg.

  • Információt kell tartalmaznia: mindarról, ami érdekelheti egyrészt útja során, másrészt a szállodában, valamint a szálláshely környékén

  • Hozzáadott értékkel kell szolgálnia: olyan főleg információ alapú tartalmat kell adnia, amitől a látogató a szakértő, a környék ismerője titulussal ruházza fel a szálláshelyet, így adva bizalmat. Szólnia kell tehát a környékről, és a szolgáltatásokról is. Ez a mozzanat a keresőmarketingre is jótékony hatással lesz.

  • Kapcsolatot kell felvennie: ha nem a foglalás, vagy kapcsolat menüponttal, akkor egy hírlevél segítségével meg kell teremtenie a hosszú távú kommunikáció lehetőségét (ehhez persze hírlevélsorozatra is szüksége lesz)

Keresőkből érkező látogatók

Sok látogató érkezik a keresőből, de a sokszor nem a főoldalra, hanem azokra az tartalmakra, amiket a "keresőknek" írtunk. Sokszor a környék iránt érdeklődő látogatásokról van szó, ezért az ilyen típusú cikkekben utaljunk a szálláslehetőségre is. Így szerezhetünk vendéget abból a személyből, aki csak a környék látványosságaira kíváncsi. De ehhez szükség van arra is, hogy a lehetőségre foglalási lehetőségként tekintsünk, és ennek megfelelően alakítsuk ki honlapunkat.

Reklámkampányból érkező látogatók

Fizetett hirdetésből, például bannerkampányból, érkező látogatóknál készítsünk külön fogadó oldalt. Ezt az oldalt a banner gondolatmenetének továbbviteleként alakítsuk ki, így sokkal nagyobb eséllyel válik vendéggé, vagy éppen hírlevél feliratkozóvá a látogatónk.

 

 

Örömmel segítünk kialakítani felületeit. Vegye fel velünk a kapcsolatot!