Honlap előkészítése

A honlap előkészítése nélkül ne vágjunk bele új honlapunk megvalósításába! A biztos alapot a konkurencia- és saját honlap elemzése, a Google listáinak és saját látogatói szokások elemzése adja. Ezek alapján olyan struktúrát készíthetünk, ami látogatott honlapot, elégedett látogatókat eredményez.

 

Honlap előkészítése, ahonlap elokeszitese későbbi foltozgatások helyett

Annak a tudásnak a birtokában vagyunk, hogyan kell minden részletében látogató és keresőbarát honlapot készíteni, így látogatott, és kedvelt honlapot kap. Sokkal logikusabb ezt már elsőre jól elkészíteni, különben később kell a hibákat korrigálni. A munkának, és az addig kiesett foglalási számnak is költsége van.

Ha megfelelően van előkészítve

A struktúra, és a vendégszerzési stratégia kidolgozásakor minden célra felkészíthető a honlap mind megjelenésében, mind felépítésében, ami azt jelenti, hogy a később nehezen javítható népszerűsítési eljárásokat is tartalmazza.

3x hatékonyabb, ha itt odafigyel!

Mondhatnám, hogy nélkülözhetetlen a jó előkészítés, hiszen olyan honlapstruktúrát segítünk kialakítani, és olyan tartalmat kitalálni, ami nem csak egy apró témában teszi keresetté honlapját, hanem a szállodát érintő minden közegben. A keresők egyre nehezebben megszerezhető kulcsszópozícióit hosszútávra érheti el.

A szöveg előkészítésén sokminden múlik!

A szövegnek két funkciója van. Egyrészt információt ad a látogatóknak, másrészt megjelenést biztosít a keresők találati listáján. Éppen ezért a honlap előkészítése folyamán a szövegek kiemelt figyelmet kapnak. Olyan honlapot segítünk kidolgozni, ami információtartalmával valódi élményt szolgál leendő vendégének, ami ösztönzi foglalási kedvét.

Miből áll a honlap előkészítése?

  • Előző honlap elemzése (gyengeségek és erősségek leszűrése)

  • A konkurencia elemzése (megjelenésük, stratégiájuk)

  • A piaci helyzet elemzése (mik a környékkel foglalkozó webhelyek, és milyen kapcsolatot lehet kialakítani)

  • Keresőszavak keresése, elemzése

  • Honlap struktúrájának elemzése

  • Online stratégia megtervezése