linkajánlás és linképítés szállásoknál

Linkajánlás és linképítés szállásoknál

A linkajánlás és linképítés szerepe még mindig része a keresőoptimalizálás folyamatának, hogy a szállásod megjelenhessen a Google-ben keresők számára. A keresőkben való jó szereplés mellett, látogatott honlapokról látogatókat is szerzel segítségével. Megmutatom, hogyan működik a folyamat szállások esetében.

 mi az a linképítés?Mi az a linképítés?

A keresőoptimalizálás két fő részre bontható. az on-page és off-page optimalizálásra. Az on-page alkalmával a honlapot optimalizáljuk úgy, hogy azt jó helyen listázza az utazni vágyó célközönségünk számára. Az off-page optimalizálás, amikor a külső tényezőket befolyásoljuk, hogy erősödjön oldalunk a keresőben. Ez utóbbi témakörbe tartozik a linképítés is.

A linképítés folyamata közben témánkhoz kapcsolódó (szállás esetén például desztináció, szolgáltatások) oldalakról szerzünk hivatkozásokat, de linkgyűjteményekbe, és más, témába vágó honlapokra is linkajánlásokat teszünk, így biztosítva a látogatói forgalmat.

Mára kicsit megváltozott a linkajánlás folyamata. Régebben ahol csak tudtunk, linkeket kellett elhelyezni (linkajánlás), mert a linkek száma volt a mérvadó, mára viszont ezt a módszert bünteti a Google. Óvatosan kell eljárnunk, tervezett linképítéssel kell haladnunk (releváns oldalak, magas rangú oldalak) és meggondolni hova tesszük ki elérhetőségeinket linkjeinket, mert büntetést is kaphatunk.

Mire jó a linképítés egy apartmannak, vagy hotelnek?

A linkek, mivel kattinthatóak, önmagukban is forgalmat terelnek a weboldalunkra, másrészt hitelességet adnak neki, amitől a Google szemében magasabb értéket képvisel.

Mivel apartmanunk, vagy hotelünk weboldala akkor hoz vendégeket, ha látogatóink is vannak, nem kérdés, hogy ezek a forgalmi források mindennapjainkat fogják megkönnyíteni.

Fontos! A keresőoptimalizálás hatására folyamatosan kapjuk a látogatókat akkor is, amikor épp nem kampányolunk, nem küldünk ki hírlevelet.

Linkajánlás

linkajanlas2000 és 2010 között ez a technika volt az elterjedt. Linkgyűjteményekbe, mint a Lap.hu ajánlottuk a linkeket, hiszen minél több link mutatott a weboldalunkra, annál jobb rangsorolást kaptunk a Google keresőjében.

A linkajánlások szerepe kettős. Egyrészt más honlapokról látogatókat szerezhetünk segítségükkel, másrészt a Google keresőben is jobb pozíciót érhetünk el. Mára mindkettőhöz minőségi honlapra van szükség, ami a témába vág. Linkajánlásokkal növelhetjük szállodai honlapunk Google találati listájában elfoglalt helyét. Egy eredményes keresőmarketingnek máig szerves része a linkajánlás.

Mi az a linkajánlás?

Ha egy másik honlapra kiteszik szálláshelyünk linkjét, (vagy egy hírportálon megjelent cikkbe, cégkatalógusba, viszonteladói oldalra) amire kattintva a mi honlapunkra jut a látogató, azt a Google egy szavazatnak veszi, és növeli honlapunk értékét. Az interneten rengeteg lehetőség van, ahol megjelenhet oldalunk. Az egyszerűbb feladat az az, amikor linkgyűjteményekbe ajánljuk a linket (a leghíresebb magyarországon a lap.hu ), hasonló oldalakból van több száz, csak Magyarországon. Ezekre az oldalakra linkajánlást küldünk, és vagy egy robot, vagy egy ember fogadja, vagy utasítja el. Sikeres linkajánlás alkalmával oldalunk kikerül egy másik honlapra.

Mi a jó a linkajánlásban, és mit kerüljünk?

Ha szálláshelyet szeretnénk népszerűsíteni, akkor szállás témájú oldalakat kell megcéloznunk megjelenésünkkel is, tehát szállás, és a városunk témájával foglalkozó honlapokra kell linkajánlást tennünk, ugyanis a keresők sokkal többre értékelik ezt a linket, mintha mondjuk autószerviz témából kapnánk. A linkajánlás tehát az, amikor témába vágó oldalon jelenünk meg (desztinációval foglalkozó oldalak), a rossz pedig az, amikor semmiben sem kapcsolódik honlapunk témájához (egy autószerelő műhely), vagy túl "vadul" rossz minőségű oldalakra kerülünk ki.

Fontos! Mára a linkgyűjteményeket kerülni kell, mert a legtöbb ront a helyzetünkön. Olyan oldalakra ne tegyél linkajánlást, ami rossz minőségű, vagy tömegesen tartalmaz linkeket. 2012-es Google Penguin frissítés óta (voltak akik forgalmuk 50-70%-át is elvesztették) ugyanis ezeket az oldalakat bünteti a Google és hátrasorolhatja oldaladat.

Linképítés

A linkajánlás tehát nem a legjobb neve a folyamatnak, hiszen kissé robotikus mivolta miatt sokan túlzásba esnek és a linkek számának növelésére törekszenek, holott inkább linképítésben kell gondolkozni. Linkgyűjteményeken kívül kezdődik igazából az oldalad népszerűsítése. Jó linket kell szerezned!

Tehát fel kell kutatni és valami megállapodásra kell jutni olyan honlapokkal, melyek megfelelnek nekünk, és megbeszélni tulajdonosukkal, milyen feltételekkel jelenhetünk meg honlapjukon. Ez a munka több időt vesz igénybe, mint a linkgyűjteményekbe történő linkajánlás, de ha az a lehetőség elfogyott, ez az egyetlen módszer, hogy minőségi, oldalunkra mutató linket szerezzünk.

 milyen a jó link?Milyen a jó link?

A jó link releváns, azaz annak az aloldalnak a témájába vág, amire a rajta található link mutat. Jó link tehát, ha a város honlapján a szállások közül mutat rád egy link, viszont rossz, ha a város gumijavító műhelye ad egy linket.

Egy jó link legyen hiteles, származzon jó weboldalról. Az oldalnak a témádban jónak kell lennie, más honlapoknak is kell rá hivatkoznia, mert elismert a témában. A város honlapja valószínűleg pont ilyen, hiszen a desztinációd témájában erős, más oldalak is hivatkoznak rá (pl.: blogbejegyzésekben, látnivalók leírásából), így a rangja is magas a Google szemében. Tehát hiteles oldal az, amire mások is hivatkoznak (pl.: Wikipédia), viszont nem az egy nemrég létrehozott ingyenes blog-platformon lévő hivatkozás.

Tipp! A MOZ Open Site Explorer felületén ellenőrizheted saját és más weboldalak hitelességét. A DA (domain authority) és PA (page authority) 1-100-as skálán mutatja meg az oldal hitelességét. A cél, hogy olyan weboldalakról szerezz linkeket, ahol a DA és PA is magas.

Egy jó linképítésis stratégia hiteles. Ez azt jelenti, hogy ha linképítésen töröd a fejedet, akkor nem a linkek hajhászásán kell dolgoznod, hanem jó tartalmakat kell építened amire hivatkoznak, jó partnerkapcsolatokat kell kiépítened a környékkel, hogy hivatkozzatok egymásra. A lényeg, hogy természetes folyamat legyen a linképítés.

Hogyan építsek linkeket?

linkepites versenytarsVersenytársak linkjeinek vizsgálata

Az egyik első módszer, amit érdemes bevetni, az a versenytárs, illetve a releváns weboldalak linkjeinek vizsgálata. Több eszköz is van (pl.: MOZ) aminek segítségével nem csak a saját oldalad linkjeit, hanem a konkurenciáét is megvizsgálhatod. Nézd meg, milyen linkek mutatnak ezekre az oldalakra, és ami releváns és jó minőségű, oda érdemes bekerülni.

Persze lesznek oldalak, ahova nem fogsz tudni "bejutni", de rengeteg oldal átnézése bőven fog feladatot adni.

Hasznos tartalom létrehozása

Egy jó tartalomra hivatkoznak mások. Amikor ilyeneket írsz, akkor Te is hivatkozási alap leszel, és így nő a weboldalad értéke. Természetesen nem könnyű jó tartalmat létrehozni. Itt ne pár bekezdéses kis cikkecskére gondolj. Ez az írás sem rövid és nem kevés munka van benne, tehát a tartalommarketinggel történő keresőoptimalizálás nem a munka könnyebbik végéről történő megfogása.

Hasznos tartalom viszont nem csak hivatkozási alap lesz, hanem a Google-ben több kulcsszóra és jobb pozícióban is tudsz megjelenni hatására.

Vendégblogolás

Amikor nem találsz releváns és hasznos tartalmat, Te is létrehozhatsz egyet mások honlapján. Fogalmazhatnánk így is, amikor egy releváns, hasznos cikket írsz egy blogban. A régi linkcserét idézi fel a vendégblogolás, csak itt nem a linkeket cserélitek ki, hanem egy minőségi blognak adsz minőségi cikket, amiből linket is kapsz.

A blognak jó, mert ingyen kap minőségi írást egy szakértőtől, Neked meg jó, mert minőségi tartalom linkel az oldaladra, így növelve annak értékét. A vendégblogolás előnyei:

  • Az egyik legjobb link ami szerezhető

  • Releváns szövegkörnyezetből kapsz linket, aminek a tartalmát Te alakíthatod

  • Új olvasókat szerezhetsz, akik eddig talán nem is találkoztak szállásoddal

  • Hús-vér emberek érkeznek a linken keresztül

linképítés említésEmlítések

Egy szállást rengeteg helyen említenek meg. Már maguk a viszonteladói oldalak is említik a nevünket, még ha (érthető módon) linket nem is adnak a megjelenés mellé. De emellett megemlítenek PR cikkekben, blogbejegyzésekben, élménybeszámolókban értékelésekben és milliónyi helyen.

A jó hír, hogy mára a Google a Név, Cím, Telefonszám hármast (NAP: Name, Adress, Phone) is felismeri, jól azonosítja, és hasonlóan a linkekhez hivatkozásnak minősíti. Ezt nevezzük említésnek. 

Mégis, ha teheted, kérd meg az oldalt, hogy a nevedet linkesítése és hivatkozzon a hoteled vagy apartmanod weboldalára. Így csináld:

  • Írd be a keresőbe a szállásod nevét

  • Nézd végig, melyik oldal említ, de nem mutat link az oldaladra

  • Írja weboldal tulajdonosának (kivéve ha viszonteladói oldal), és kérd meg, hogy alakítsa hivatkozássá a nevet

  • Végezd el évente többször a folyamatot

 

Hogyan segíthetek a linképítésben?

Linkajánlás szolgáltatással a keresőmarketing témakörén belül foglalkozom. Megkeressük a lehetőségeket és folyamatosan ajánlom a linkeket, hogy az természetesen hasson és növekedjen a szálláshely értéke a Google találati listáján. Nem robotokkal, hanem manuálisan végzem az ajánlásokat, így elkerülhető a Google büntetése. Csak minőségi honlapokra kerül ki szálloda, így egyre jobb pozíció garantált!