Turizmus marketing és idegenforgalmi marketing

Turizmus marketing a szolgáltatásmarketing egyik ága. Ez egy jól elkülöníthető terület, másként kell hozzáálnunk és kezelnünk kihívásait, ami a definíciójából is jól látszik.

turizmus marketingA turizmus marketing WTO általi definíciója ugyanis kimondja, hogy a turizmus magában foglalja a személyek lakó- és munkahelyén kívüli minden szabad helyváltoztatását, valamint az ezekből eredő szükségletek kielégítésére létrehozott szolgáltatásokat.

A Turizmus marketing története

A turizmus története még az ókorban kezdődött és az olimpiai játékokhoz kapcsolódik, ahol a görögök gazdagabbjai számára nyári lakokat építettek. A fejlődés második szakasza az volt, amikor vallási céllal (zarándoklatra) indultak útnak emberek. Ebben az esetben is megvalósul az önkéntes utazás, ami a turizmus feltétele.

A turizmus, mint iparág fejlődéséhez két nélkülözhetetlen tényező járul hozzá: a szálláshelyek és a közlekedés modernizációja. A XIX. század mindezt meghozta, már csak a tehetősebb réteg számára volt elérhető. A második világháború után a turizmus egyre nagyobb fejlődésnek indult, ami a mai napig tart. A verseny meghozta a turizmus marketing fejlődését is, hiszen a különböző területeknek és szállásoknak egymással kell versengeniük a vendégek megnyeréséért.

A turizmusmarketing a szolgáltatásmarketing egyik ága, és szorosan kapcsolódik egy földrajzi területhez, és adott időszakhoz (téli síelés, nyaralás). Ez a terület jellemzően:

  • időszakos jellegű

  • élményeket ígér

  • érzelmekre hat

  • tematizálható (szegmentálható)

 

A turizmus marketing eszközök

A különbség a hagyományos és az idegenforgalmi marketing között nem is az eszközökben hanem abban van, hogy az érzelmekre sokkal erősebben kell hatnunk. Itt kerülnek elő a képek, videók aktív használata illetve az élő példák és a környezet bemutatása.

A marketing stratégia során a szokásos folyamatot kell követnünk: 1. helyzetelemzés 2. célcsoport meghatározása 3. marketing pozicionálás 4. marketing stratégia meghatározása 5. marketing akcióterv készítése 6. végrehajtás 7. ellenőrzés, mérés, módosítás.

 Kommunikáció

Amikor megismerjük vendégeink céljait, a turizmus fajtákat vesszük számba. Tesszük ezt azért, hogy marketing kommunikációnk során vendégeinknek célzott üzeneteket küldhessünk, ami rezonál az ő igényeikkel.

  • Problémájára keres megoldást: pl. ha valaki horgászni szeretne, magára a témára keres. Olyan helyekre kíváncsi, ahol hobbijának élhet. Nekünk ilyen üzenetekkel kell számára elsősorban megjelennünk.

  • Régiót, országrészt keres: magára a környezetre, vagy ott található eseményre kíváncsi. Ebben az esetben a környezethez való közelségünket és egyéb kapcsolatainkat kell hangsúlyozni.

 

Országmarketing, régiómarketing, TDM (desztinációs marketing), regionális turizmus marketing

 regionális turizmus marketingMivel a turizmus marketing földrajzi területhez kapcsolódik, az ország-, régió- és desztinációs marketing kiemelten fontos fogalom. Itt nem egy szállásra koncentrálunk, hanem nagyobb területi egységre hívjuk fel a figyelmet. Jellemzően nem tud átadni sok üzenetet, hanem csupán egy rövid érzelem átadására van lehetősége, amivel összegzi a terület előnyeit. Nehéz feladat azt a pár üzenetet kiválasztani, de hosszabb történetet az emberek nem tudnak jól megjegyezni, így erre kell hagyatkoznunk. Ezt a tevékenységet nevezzük imageépítésnek.

Az üzenet átadására viszont két lehetőségünk is van TDM során. Vagy célcsoportonként különböző csatornákat választunk, így különböző üzeneteket közvetíthetünk, vagy a sokszínűséget kihasználva minden előnyből felvillantunk egy darabot. Ez utóbbit inkább az országimage reklámok használják.

Egy régió népszerűsítése során több célunk is lehet:

  • Egy régiót népszerűsíthetünk

  • Megnyújthatunk egy szezont

  • Megkeresse és fejlessze egy-egy régió turisztikai lehetőségeit

Ezekért a célokért viszont fejlesztéseket kell végeznünk, illetve termékeket kell kitalálnunk. Ez túlmutat a kisebb piaci szereplők erején és állami, vagy egyéb szervezetek, közösségek tudják megvalósítani. Műemlékeket kell felújítani, turistautakat építeni, élményparkokat létrehozni, fesztivált indítani, stb. Ezek a fejlesztések multiplikátor hatásuk miatt a környék turizmusát fogják javítani, minden szereplő hasznára.

 

Szállodai marketing

A szállodai marketing kisebb egység, mint a desztinációs marketing. Itt már egy szállás turisztikai marketing tevékenységét értjük, így kisebb területre összpontosít. 

 

Turizmus fajtái

Ismernünk kell a turizmus fajtáit, hogy a kommunikáció során használhassuk azok tulajdonságait, hiszen azok kedvelőihez szólunk.

  •  Kultúrturizmus (városlátogatások, körutak)

  • Konferencia turizmus

  • Vallási turizmus

  • Gasztronómiai témájú turizmus

  • Gyógyturizmus, termálturizmus

  • Wellnessturizmus

  • Falusi turizmus

  • Specifikus témájú turizmus (zöld turizmus, ökoturizmus, hobbi turizmus)

 




SZERETNÉL RÓLA BESZÉLNI?
ÍRJ MOST!